Hatalmas pofon a magyar időseknek: borzasztó kevés lehet az évközi nyugdíjemelés 2023-ban
Hatalmas bajban vannak már most is a magyar nyugdíjasok, és a novemberi nyugdíjkorrekciónak "nagyvonalúnak" kell lennie, ha nem akarunk társadalmi katasztrófát - ezt mondták a Pénzcentrumnak nyilatkozó nyugdíjszakértők. Az infláció lassú csökkenése - az emelés szempontjából - ugyan jó hír az öregségi nyugdíjban részesülőknek, a fő kérdés azonban most is az, hogy kijönnek-e a pénzükből a kompenzáció és az emelés után? Habár a nyugdíjasok idén kaptak mind emelést, mind 13. havi nyugdíjat is, az élelmiszerek drágulása gyakorlatilag mindkét juttatást elsöpörte már az év közepére. Most fontos hírt kaptak azzal, hogy a januártól augusztusig számolt infláció biztosan több lesz 15 százaléknál, ez ugyanis újabb emelést jelent - csakhogy amennyit várhatóan kapnak, talán semmire sem lesz elég. A szakértők véleménye szerint a lehető leghamarabb reformra lenne szükség, ez azonban egyelőre a közelben sem látszik. De akkor mi lesz az ország lakosságának több, mint ötödét adó nyugdíjasokkal? A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők szerint teljesen kizárt, hogy a januártól augusztusig számolt inflációs érték 15 százalék alatt lesz. Ez a nyugdíjasoknak azért fontos, mert így biztos, hogy 2024-et magasabb nyugdíjjal kezdhetik majd. A megkérdezett elemzők 22 százalékra teszik a kérdéses időszakban mért áremelkedést, még abban az esetben is, ha a júliusi és az augusztusi inflációs adatokban továbbra is csökkenés látszik majd, folytatva az elmúlt hónapok tendenciáját. A jogszabály szerint az év elején annyival kell emelni a nyugdíjak mértékét, amennyi a várható infláció értéke, pontosabban amekkora értékkel a kormány számol a költségvetésben. A törvény arról is rendelkezik, hogy meg kell vizsgálni, az év első nyolc hónapjában, azaz január és augusztus között mekkora volt az infláció mértéke. Amennyiben ez alapján arra lehet következtetni, hogy az év egészében a nyugdíjas infláció nagyobb lesz, mint az év elején adott emelés, akkor a várható nyugdíjas infláció mértékéig ki kell egészíteni az időskorúak ellátmányát. A nyugdíjemelés körüli anomáliákról korábban már írtunk, ezt a cikket itt olvashatod el újra: Az OTP véleménye szerint a január és augusztus közötti infláció biztosan magasabb lesz 15 százaléknál, ami mindenképpen emelést jelent a nyugdíjasoknak - ha nem is azonnal. Az idei évben az infláció alakulása meglehetősen kétarcú lesz. Az év elejét még nagyon erős átárazások jellemezték, illetve ekkor már beépült az árakba a benzinár-stop kivezetésének a hatása is. Ennek következtében a 2021. decemberi 24,5%-ról januárra 25,7%-ra ugrott az infláció, és az első negyedévben mindvégig 25% fölött maradt a mutató. A második negyedévtől kezdve azonban egyértelműen elindult a dezinfláció; áprilisban 24, majd májusban 21,5%-ra mérséklődött az infláció. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a dezinfláció „hajtóerői” elkezdtek dolgozni: a forint jóval a 400-as szint alá süllyedt és a 370-es szint körül stabilizálódott, az energia és agrártermékek árai óriásit estek, – a gáz, búza, kukorica árak a 2021 közepi szintjükre estek vissza – illetve a belső kereslet is gyengülni kezdett, ami az első negyedéves fogyasztási adatokban ás ÁFA bevételekben is erősen tükröződött. Az év hátralévő részét nagy valószínűséggel ezek a folyamatok határozzák majd meg. Január-augusztus átlagában 22% körüli inflációra számítunk - írta a bank a Pénzcentrumnak küldött válaszában. A fentiekkel hasonértelmű választ kaptunk több elemzőtől is - elmondható tehát, hogy az elemzők egyöntetűen 22 százalékos inflációt várnak a kérdéses időszakra. Farkas András nyugdíjszakértő lapunknak azt mondta: szerinte az év közepi emelésre, illetve kompenzációra már semmi esély nincs, mert azt már bejelentették volna. Az viszont biztos, hogy a nyugdíjasok nagy bajban vannak. Nyilvánvalóan, ha a kormányzat készült volna év közepi emeléssel, akkor arról már tudnánk, hiszen már július van, és ennyire hirtelen nem szoktak bejelenteni ekkora horderejű intézkedést - ha pedig mégis, az elviselhetetlen terhet jelentene például a nyugdíjfolyósítónak. Az a tény, hogy a január-augusztus közti infláció bőven 15 százalék fölött lesz, szerinte legalább 3-3,5 százalékos emelést jelent majd - az már egy másik kérdés, hogy valószínűleg ez sem lesz elég semmire. Farkas András azt is elmondta, hogy mi a nyugdíjasokra leselkedő legkomolyabb veszély. Szerinte az árstopok végével még egy drágulási hullám jöhet, ami az öregségi juttatásban érdekelteknek még egy csapás lehet az amúgy sem vastag pénztárcájukra. JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT? Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %) , de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát . (x) A nyugdíjasokat nagyon komolyan érintette - és érinti most is - az élelmiszerárak durva emelkedése, ráadásul még nem látjuk, ohgy amikor vége lesz az élelmiszereket érintő árstopoknak, akkor az milyen további drágulásokat hoz. Szerintem szükséges lenne a nyugdíjrendszer reformja, de erre akarta a közelben sem látszik. Pedig nem szabad például elfelejteni, hogy még mindig félmillió olyan nyugdíjas van az országban, akiknek a havi nyugdíja a százezer forintot sem éri el - fogalmazott Farkas András. Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértője még a Nyugdíjguru kívánságánál is messzebbre tekint. Mint a Pénzcentrumnak fogalmazott: szerinte most azonnal is kellene valamit adni a nyugdíjasoknak. A Bankmonitor publikus elemzései szerint már 2023 nyarán is indokolt lenne egy 4,6%-os azonnali nyugdíjkorrekció – ez teljesítené azt a jogszabályi előírást, hogy a nyugdíjak őrizzék meg a reálértéküket. Ha a reális inflációs előrejelzésekből indulunk ki, akkor a 2023 novemberi nyugdíjkorrekció mértékének legalább 3%-ot el kell majd érnie. 2024 januárjában a költségvetési törvényben tervezett áremelkedés alapján történik majd a rendes nyugdíjemelés, jelenlegi tudásunk szerint 6%-os emelés várható - mondta a szakértő. Azt is hozzátette, hogy nem szabad az általános inflációnál megragadni, sokkal inkább a nyugdíjasokra vonatkozót kell figyelni, amikor kiszámolják az emelés mértékét. Az idén januári rendes nyugdíjemelés mértéke 15% volt, tehát ekkora áremelkedéssel szemben elvileg védve vannak a nyugdíjasok. Problémát az okozhat, ha az év közben tapasztalt infláció magasabb ennél – ilyen esetben utólag kell gondoskodni a nyugdíjak értékének megőrzéséről, évközi nyugdíjkorrekció formájában. Fontos, hogy a nyugdíjtörvény szerint a nyugdíjkorrekció mértékének meghatározásakor az általános infláció és a nyugdíjas infláció közül a magasabbat kell figyelembe venni - tette hozzá Süle-Szigeti Bulcsú.
EUR 384.3 3.18 CHF 402.67 4.79 USD 356.64 5.24 2023. szeptember 3. vasárnap Hilda 23 °C Budapest Iskolakezdés Gyorskölcsön Infláció Településkereső Árfolyam Mobilapp ROVATOK Hitel Megtakarítás Nyugdíj Otthon Biztosítás HRCENTRUM Vásárlás Utazás Autó Oktatás Vállalkozás Gazdaság Egészség Tech Szórakozás Videó Podcast AKTUÁLIS # Iskolakezdés # Infláció SZOLGÁLTATÁSOK KALKULÁTOR NÉPSZÁMLÁLÁS 2022 ÁRFOLYAM KUTATÁSOK PÉNZÜGYI KISOKOS LOTTÓ NAPTÁR AKCIÓS ÚJSÁGOK MÉRTÉKEGYSÉG ÁTVÁLTÓ IDŐJÁRÁS HÍRLEVÉL MOBILAPP PORTFOLIO CSOPORT PORTFOLIO HELLOVIDÉK AGRÁRSZEKTOR KONFERENCIA TRADER KARRIER MÉDIAAJÁNLAT Nyugdíj
Hatalmas pofon a magyar időseknek: borzasztó kevés lehet az évközi nyugdíjemelés 2023-ban
Reichenberger Dániel 2023. július 3. 10:00 Link a vágólapra másolva Jó hír, de mennyire?
Megpecsételődött a nyugdíjasok sorsa: könnyen lehet, hogy idén búcsút inthetnek az emelésnek
A szakértő szerint ha választási év lenne, biztosan meglenne a júniusi emelés. Nagyon nagy a baj
Pénzt, de azonnal
Ítéletet mondtak Magyarország jövőjéről: messze még az egy számjegyű infláció?
Az eddigi Baa2 szinten hagyta a magyar adósbesorolást pénteken a Moody’s stabil kilátás mellett.
Óriási minimálbér-emelés készül Magyarországon? Ennyivel kaphatnak többet a dolgozók 2024-től
Állítólag összeolvadna a minimálbér és a garantált bérminimum, így 312 ezer forintra emelkedne jövőre a minimálbér a mostani 232 ezer forintról.
Újabb brutális áremelés jöhet a magyar utakon: ez még az infláció letörését is veszélybe sodorja?
Jövőre a teherautók többségénél 40-50 százalékkal, de a korszerűtlenebb járműveknél akár még nagyobb arányban emelhetik a használatarányos útdíjakat.
Máris kanyarban az őszi hullám: úgy cserélgetik a gyerekek most a bacikat, mint a focis kártyát
A vírusok kis közösségben gyorsabban terjednek el, akár a náthavírusok, de a a streptococcus, staphylococcus és különböző baktériumok is.
Óriási leállást rendelt el Orbán Viktor: bezárnak a hivatalok, nem lehet ügyeket intézni
2023. december 27. és 2024. január 1. között igazgatási szünetet rendelt el Orbán Viktor. Ebben az időszakban zárva lesznek a hivatalok, ügyfélfogadás sem lesz.
Valamit nagyon elszámoltak: akár 3,5%-os nyugdíjemelést is kaphatnak a magyar idősek
A szakértő ezért úgy kalkulál, hogy az éves nyugdíjas infláció 18-18,5 százalék lehet 2023-ban, vagyis a nyugdíjkorrekció mértéke elérheti a 3-3,5 százalékot.
Több millió magyar nyugdíjas izgulhat: ettől függ, kapnak-e plusz pénzt
Idén ősszel is lesz nyugdíjkorrekció, amennyiben az éves infláció meghaladja az év elején becsült 15 százalékot.
Megrázó tragédia: kézigránát robbant egy idősotthonban, ketten életüket vesztették
Kézigránát robbant abban az idősotthonban Horvátországban, ahol ketten meghaltak, egy ember pedig megsérült - közölte hétfőn a rendőrség. A bombát az egyik idős lakó aktiválta.
Jöhet a 2,5%-os nyugdíjemelés: egyszeri 50 ezer forintot kaphatna sok magyar idős
Valószínűleg nem sikerül tartani az év elején kitűzött 15 százalékos éves inflációs célt, most 17,5 százalékot jeleznek előre.
Jó hírt kapott több millió magyar nyugdíjas: szinte biztosan kapnak emelést az idén
Az elmúlt hónapokban ugyanis több millió magyar nyugdíjas várt arra, hogy eldőljön, melyik forgatókönyv érvényesül az idei inflációval kapcsolatban.
Tenyleg kemény nyugdíjkorhatáremelés jöhet Magyarországon? Minden jel egy irányba mutat
Lesz egy pont, amikor fenntarthatatlanná válik a magyar nyugdíjrendszer finanszírozása, ám ez még csaknem két évtizednyire van - állítja a szakértő.
Hamarosan kiderül, tervezi-e a kormány a nyugdíjak bruttósítását: már a Parlament is vitatja a kérdést?
Kérdéseket küldött az Országos Nyugdíjas Parlament Varga Mihálynak: többek között azt akarják megtudni, hogy a kormány tervezi-e a nyugdíjak bruttósítását.
Özönlenek a német nyugdíjasok Magyarországra: nekik ez itt arany élet, a pénzükből ez Kánaán
Már több mint 22 ezer német állampolgár él életvitelszerűen Magyarországon. Számuk ráadásul az utóbbi időben jelentősen megugrott.
200 ezerrel magasabb nyugdíj? Ezzel a trükkel bárkinek sikerülhet: mutatjuk, mi kell hozzá
A nyugdíjpénztári megtakarítás mellett szól az is, hogy az összegyűlt vagyon örökíthető.
Tényleg jöhet a sírig tartó munka? Súlyos nyugdíjkorhatár-emelés érik Magyarországon
Lehet, hogy emelni kell majd a nyugdíjkorhatárt, mert hamarosan annyian mennek el nyugdíjba, hogy fenntarthatatlanná válik a rendszer. A kormány már dolgozik a megvalósíthatóságon.
Nyugdíjemelés 2024: kijöttek az első számok, ennyit kaphatnak a magyar idősek
Mivel az éves infláció várhatóan 18 százalék fölött lesz, a Nyugdíjasparlament elnöke legalább 3,5 százalékos nyugdíjemelést tartana kívánatosnak.
Súlyos veszélyben százezernyi magyar: nekik talán már nyugdíjuk sem lesz?
Jobban járt, aki később ment el nyugdíjba egy adott időintervallumon belül, de most óriási bajban van a nyugdíjrendszer - erről írt a szakértő.
Kemény időszak vár a magyar nyugdíjasokra: nincs mese, erről kénytelenek lemondani
Az élelmiszerek ára 23,1%-kal emelkedett, a nyugdíjasokat sújtó drágulás pedig az általánost is bőven túlszárnyalta júliusban
Brutális nyugdíjkatasztrófa közeleg: csak így kerülheted el az időskori nyomorgást
Az előregedő társadalom, a népességfogyás és a várható élettartam növekedése mind gyengítik a már most is gyenge lábakon álló állami nyugdíjrendszert. Érdemes erre felkészülni.
Több százezer magyar nyugdíjas kap a szívéhez: ennyit az emelésről, mi lesz most velük?
Nem kell változtatni a nyugdíjrendszeren, most semmi sem indokolja ezt - írta egy válaszban a pénzügyminiszter. Ezzel százezernyi magyar nyugdíjasnak szállt el a remény.
Jó pénzt hozhat a legális nyugdíjtrükk: ma is működik, szinte bárki százazreket kaszálhat vele
Magyarországon a nyugdíjbiztosítások népszerűsége évről-évre emelkedik, sokan még sincsenek tisztában ezzel a lehetőséggel.
Nyílik Budapest első elit idősotthona: ilyen áloméletet vehet magának egy tehetős nyugdíjas
Az intézmény a luxus elhelyezés és a különféle kényelmi, kulturális szolgáltatások mellett a szépkorúak egészségügyi szükségleteinek kielégítésére is nagy hangsúlyt fektet.
Rengeteg magyar nyugdíjasnak kell dolgoznia a jövőben: jöhet a sírig tartó munka?
Minden ötödik ember úgy véli, még 70 éves kora után is dolgoznia kell majd.
A Nyugdíj rovat cikkei FRISS HÍREK Több friss hír 09:28Így lesz egy pillanat alatt rémálom az idei ősz: sokan nem készültek erre, pedig kellett volna
08:55Óriási változás érik Ferihegyen: ez minden utast érint majd
07:45Vasárnap reggeli túlélőcsomag: időjárás, hírek, árfolyamok, névnap (2023. szeptember 3.)
07:01Milliókat érő kincsek lapulhatnak a magyarok polcain: sokan nem is sejtik, hogy mit örököltek
20:30Végre kiderült, mikor jön az egészségügyi szakdolgozók további béremelése
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK 2023. szeptember 3. Milliókat érő kincsek lapulhatnak a magyarok polcain: sokan nem is sejtik, hogy mit örököltek 2023. szeptember 2. Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 35. héten 2023. szeptember 2. Erre kevesen számítottak: hétköznapi gyógyszer jelenthet áttörést a legújabb népbetegség ellen 2023. szeptember 2. Van 2000 forintod? Így építhetsz belőle több tízmilliós vagyont: pofonegyszerű a trükk 2023. szeptember 2. Ezek az ország luxustelepülései: itt élnek a leggazdagabb magyar családok A közösségi piactér Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorderHa egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegendaMár csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeirőlA művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
Ilyen fesztivál sem volt még Magyarországon: ilyet is lehet közösségi finanszírozásbólA Balatontól mindössze negyed órányira, Balatonföldvártól délre, egy csodálatos kis falu, Bálványos adja a díszletét az első hazai „közösségi” fesztiválnak.
NAPTÁR Tovább 2023. szeptember 3. vasárnap Hilda 35. hét Szeptember 3. Bányásznap Szeptember 3. A nagyszülők napja Ajánlatunk A Bang & Olufsen és a Ferrari egyesíti erőit (x)A Bang & Olufsen a mai napon új kollekciót mutat be a Ferrarival.
Nyugdíj legolvasottabb Tovább 1 3 hete Nyugdíjemelés 2024: kijöttek az első számok, ennyit kaphatnak a magyar idősek 2 3 hónapja Hamarosan nyílik Budapest első elit idősotthona: ennyibe kerül a nyugdíjas álomélet 3 2 hónapja Hatalmas pofon a magyar időseknek: borzasztó kevés lehet az évközi nyugdíjemelés 2023-ban 4 3 hónapja Rendkívüli nyugdíjemelés jöhet Magyarországon: egekben a nyugdíjas infláció, mit lépnek erre Orbánék? 5 7 napja Jó hírt kapott több millió magyar nyugdíjas: szinte biztosan kapnak emelést az idén PÉNZÜGYI KISOKOSFelelősségbiztosítás
ellentétben a direkt biztosítással, a biztosított által a mások vagyonában okozott károkra nyújt fedezetetTöbb kisokos
Így szabadulhatsz meg könnyedén a hangyáktól: ezek a trükkök tényleg beválnak!
Ezek az őszelő slágerzöldségei: belőlük készülnek a legfinomabb szendvicskrémek Anticiklonnal érkezik a hidegfront: záporok, zivatarok tarolják le az országot Új légkört teremtenek a szlovák iskolákban Fuvarozók: az útdíj tervezett drasztikus emelése az inflációs célokat is veszélyezteti Órákig támadtak egy dunai kikötőt, biztosra akartak menni az oroszok Odesszában Úttörő bringás applikációval állt elő egy magyar település Száguld a cirkusz és jön a vízilabda kupadöntő – sport a tévében Új módszerrel gyógyítják a rákot – csak hét perc a kezelés KONFERENCIA TovábbAgrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény EZT OLVASTAD MÁR? Pénzcentrum | 2023. szeptember 3. 07:01 Milliókat érő kincsek lapulhatnak a magyarok polcain: sokan nem is sejtik, hogy mit örököltek Pénzcentrum | 2023. szeptember 2. 19:17 Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 35. héten Hello vidék | 2023. szeptember 3. 07:27 Ezek az őszelő slágerzöldségei: belőlük készülnek a legfinomabb szendvicskrémek © 2023 Pénzcentrum impresszum jogi nyilatkozat kapcsolat süti beállítások adatvédelem médiaajánlat ÁSZF RSS Itt keress minket Partnerünk: Új Pénzcentrum app A legfrissebb hírek és árfolyamok MOST NEM LETÖLTÖM×
OK